Dekor-Stein Kőbánya Kft.

Már az elején szükséges tisztázni, hogy a Tardosi kő geológiailag mészkő, csupán a kereskedelmi forgalomban nevezzük márványnak - hasonlóan a nemzetközi gyakorlathoz, ahol a jól fényezhető mészköveket szintén márványként emlegetik.

Évszázadok óta hasznosítják építő, épületszobrászati célú díszítőkőként, a régészeti ásatások szerint a római Pannónia jelentősebb településein is megjelent. A középkori vár- és templomépítkezéseken - a kőnek már statikai szerepet is adva - gyakran művészien megmunkálva hasznosították.

A török hódoltság korában kb. 200 évig a bányászat szünetelt. A 18. század elején indult újra, majd a kiegyezés után Budapest világvárossá fejlődésével élte virágkorát (lábazatok, tömblépcsők, gangplatnik stb.). A bányák az Esztergomi Érsekség tulajdonában voltak, és a történelem folyamán különböző cégek, vállalkozók bérelték egészen 1945-ig. A második világháború után a kőbányák államosításra kerültek, majd több tulajdonos váltást követően a Dekor-Stein Kft. vásárolta meg a tardosi bányahegyen elhelyezkedő kőbányákat.

A bányában három jelentős színelőfordulás van:

     •     a bánya legfelső 8-10 m-e sötét barnásvörös színű, ez a DANUBIA

     •     ez alatt helyezkedik el a közismert vörös színű tardosi, a HUNGÁRIA, ez cca. 30-35 m vastag,

     •     majd ezt követi mélységben a sárgás PANNONIA fantázia nevű réteg, cca. 5-6 m vastagságban.

Ez alatt a szint alatt pedig a megkutatott mélységig, ami plusz cca. 150 m, szürkés-fehér Dachsteini mészkő (mészégetésre jó) alkotja a tardosi bányahegyet.

A tardosi vörös kő igen kedvelt a hazai és a külföldi kőpiacon. Ezt annak köszönheti, hogy összehasonlítva más, a piacon beszerezhető hasonló vörös mészkő anyagokkal, sokkal jobb kőzetfizikai tulajdonságokkal bír, mint pl. a Rosso Verona, az Asiago vagy a Rojo Alicante stb. márványok. A tardosi vörös tömött mészkő nyomószilárdsága 150 N/mm² feletti, testsűrűsége 2650-2750 kg/m³ közötti értékű, vízfelvétele 0,15 % alatti, 50 ciklusos vizsgálattal ellenőrizve fagyálló, kopási vesztesége (száraz) Böhme-vizsgálattal 16 cm³/50cm² alatti.

A kőzet egyik legfőbb erőssége az, hogy úgy belső, mint külső térben egyaránt beépíthető. Nem kell tömíteni, jól megmunkálható, sokféleképpen felhasználható, rendkívül tetszetős burkolatokat lehet belőle kialakítani.

A beépítés során figyelembe kell venni, hogy külső térben a fényét és intenzív színét fokozatosan elveszíti. Az egyes bányarészekből más-más színárnyalatú kőanyag kerülhet ki, ezért az egyszerre látható burkolatszakaszokon célszerű erre ügyelni, a nagyobb felületeken az árnyalatok tudatos keverése ajánlott.

A díszítő tömbkövek feldolgozása a Dunaalmási lapüzemben történik, ahol a megrendelők igénye szerint gyártjuk le a termékeket. Beltéri használatra a padlólapok 2 cm vtg 30x30,  40x40, 30 és 40 cm soros illetve 30,5x30,5x1,5 cm, vagy egyedi méretben készülhetnek és flexibilis ragasztóval kerülnek  beépítésre. Fal- vagy pillérburkoló elemeket, oszlopdongákat, lépcsőket stb. az építészek által megrajzolt méret szerint egyedileg gyártunk le.

Márványok esetében nem javasoljuk fényezett felület betervezését a nagyobb igénybevételnek kitett padlófelületeknél, mivel a fő mozgásirányokban a használat következtében a magas fény lekopik. Belső térben inkább a finoman csiszolt, kefés antik illetve gépi antikolt felületeket részesítik elönyben megrendelőink,  azonban mindig a vásárló ízlése, a ház jellege az, ami mérvadó a felületek kiválasztásánál. A csúszásmentes, finoman stokkolt vagy homokfúvott felület egy belső medencetérben szerencsés választás. Ha az előbbi felületeket kefével átdolgozzuk, akkor pedig egy rusztikus antik felületet kapunk, amelyet bármilyen belső térben lehet alkalmazni. A tardosi mészkő megfelelő felületkezeléssel konyha- illetve fürdőszobai pultlapnak is kiválóan alkalmas. Klasszikus kőfaragómunkák is készülnek a kőből, főleg kandallók, teherhordó oszlopok, baluszterek, díszkutak stb.

Külső térbe 3 cm vagy annál vastagabb kőzet beépítése javasolt. A felületi megmunkálást, a kiválasztandó méretet és az alkalmazandó vastagságot a beépítés helye, illetve a helyezés módja határozza meg.