Dekor-Stein Kőbánya Kft.

Dekor-Stein Kőbánya Kft.

2.

A lapok elhelyezésekor az ablaktokot szabaddá kell tennünk. Általában nem kerülhetjük el a vésést. Az ablakbélleten is ki kell alakítanunk a megfelelően mély és magas fészkeket a lapok túlnyúló végeinek. A tapasztalat azt mutatja, hogy a kritikus pontot mindig a legbelső szegletek jelentik, amelyeket nem vésnek ki eléggé, így az ablakkönyöklők megszorulnak, és nem lehet megfelelően betolni őket a falcba.


3.

Mérjük meg az ablaktok belső síkja és a vakolt falfelület közötti távolságot, adjuk hozzá a túlnyúlást, és ne feledkezzünk meg a falc miatti ráhagyásról sem. A biztonság kedvéért mérjük meg mindkét oldalt. Egy vízmértékkel ellenőrizhetjük a vakolat esetleges egyenetlenségét is. A méretek eltérése esetén vegyünk egy átlagot alapul. A béllet szabad belméretéhez is számítsuk hozzá a túlnyúlásokat. Vastagabb falak esetén előfordul, hogy a bélletet befelé bő- vülően, ferdén alakítják ki, hogy több fény jusson a helyiségbe. Az ablakkönyöklő hosszméretét így a befelé eső, legnagyobb méretből számolhatjuk ki. A vakolat pozitív sarkait általábn fém élvédővel alakítják ki, amelynek lyukacsos száraira rávakolnak.


4.

A nem túl képlékeny habarcsot egyforma méretű kupacokban rakjuk a felületre. A kupacokat ne rakjuk túl sűrűn, hogy összenyomódásukkor maradjon hely a főlöslegnek. Ha sötét színű ragasztóhabarcsot használunk, vonjuk be a kőlap aljának teljes felületét. Erre azért van szükség, mert az enyhén áttet- sző köveknél (pl. carrarai márvány, tassosi vagy ruskicai márvány) a sötét ragasztófoltok színe átsejlik a látszó felületre. Az általunk forgalmazott tardosi vagy horvát mészkőveknél illetve gránitoknál erre nincs szükség. A kőlapot szemből, hátsó éle felé kissé lejtősen toljuk az ablak falcába, majd nyomjuk le az elülső élét úgy, hogy vízszintbe kerüljön. A hátső él ilyenkor kissé megemelkedik, de igazítsuk úgy, hogy maradjon még néhány milliméternyi rés. Ke- ményfa ékekkel beszoríthatjuk a lapot, hogy a lap a helyén maradjon a ragasztóanyag megszilárdulásáig. A külső ablakpárkányoknál természetesen szük- ség van lejtésre, ami elvezeti a vizet az ablaktól. A homlokzatok védelmére érdemes nagyobb, 5 cm-es túllógást tervezni, hogy a lecsöpögő vizet a szél nehezebben csaphassa a felületnek. A kőlap alján vízorrt (vízcseppentő hornyot) kell kialakítani, hogy a lefolyó víz ne csorogjon vissza a felületen a falig.


5.

Ellenőrizzük az ablak beépítési méylségét mindkét oldalon egy hosszú léc és colstok segítségével. Ügyeljünk az oldalsó túlnyúlásokra is. A kisebb igazí- tásokat gumikalapáccsal végezhetjük. Végezetül a sarkoknál habarccsal rögzítsük a lapot, hogy a vakolásnál nehogy elmozduljon.


6.

A vaskolat javításához használjunk olyan vakolóhabarcsot, amilyet eredetileg a vakolásnál is alkalmaztak. Egyszerű lakóhelyiségekben használhatunk mészhabarcsot. Vizes helyiségekben, pincékben, garázsokban és kültéren viszont használjunk cementtel javított mészhabarcsot. A cement erősíti a mészhabarcsot, de mennyisége olyan csekély, hogy a mészkőre és márványra gyakorolt negatív hatása elhanyagolható. Az ablaktok csatlakozásánál szilikon tomítőmasszát kell használni. Ha nem kapunk a kívánt színben a természetes kőanyaggal összeférhető szilikont, akkor impregnálhatjuk a követ, hogy ne hatoljanak be szövetébe az olajos színezőanyagok.



Ablakkönyöklők  beépítése

Ablakkönyöklők beépítése előtt át kell gondolnunk néhány szempontot.

Hamar felmerül a kérdés, hogy először vakoljunk és aztán szereljük a könyöklőt, vagy fordítva.

Mind a két megoldásnak megvannak az előnyei és hátrányai is. Az előre való beszerelés előnye, hogy a munka lezajlik egy lépésben, és nem kell külön va- kolatot javítani. Ilyenkor viszont a vakolatlan falak miatt nehezebb, pontatlanabb a felmérés. A felmérésnél már tudnunk kell a később készítendő vakolat vastagságát, ezért felmérés előtt érdemes egyeztetnünk a munkát végző mesterrel. A megoldás hátránya akkor jelentkezik, amikor készül a vakolat és az előreugró párkány zavarja a munkát, ezért sok szakember az utólagos elhelyezést részesíti előnyben. Mi is ezt gondoljuk jobb megoldásnak.


1.

Általában az ablakbélleletekbe behatoló 2,5-3 cm-es túlnyúlások mutatnak jól esztétikailag.

A lapok éleit is 2,5- 3 cm-re szokták előreugratni a fal síkjához képest. Ha külső a párkány akkor a vizorr vágás miatt, ami 1,5 cm-re van fontos is a 3 cm előreugrás. Az így adódó szélességi méretre 1 cm-t kell még ráhagyni, ha az ablaknak van fogadó

falca.

Az ablaktok falca ennél általában kicsit mélyebb (12-15 mm), de

jó egy kis hézagot hagyni, hogy a fa szellőzni tudjon.